szerda, március 30, 2005

Nna

Beállítottam egy-két dolgot. Már csak azt nem tudom hogy kell megváltoztatni a blog színét...

kedd, március 29, 2005

Kellemes Húsvét

Ez egy nagyon korrekt kis Húsvét volt. Nem locsoltak meg, csak mindössze 3-an, voltak jó bulik, kaja, pia, körhinta. :)
Szombaton Marcsiéknál voltunk. Este jött Berci is, és leültünk az étkezőasztalhoz inni. :) Én ugyan nem ittam, de a többiek nyomták rendesen. Marcsi benyomott magába vagy 6 Jägert. :) Meg Kindertojást bontottunk, raktuk össze a hülyeségeket. Másnap délben meg Edóval eszperentéztünk. :D Xarrá nevettük magunkat. ("Gyere, tedd le kerek feneked eme helyre, de ne rendetlenkedj, mert megfejellek!") Kaptam pénzt névnapomra, de vissza is adtam :)), hogy majd Marcsi kifizesse belőle a parfümöt nekem. Dejóleszdejólesz! :D
Vasárnap este meg úgy terveztük, hogy elmegyünk, megiszunk valamit, és megyünk haza. Erre kikötöttünk a klubban, és 4-ig maradtunk. :) Megnéztük Gáspár Lacit is. :) Nem playback-kelt, és még egy gitárost is hozott magával.
A Royalban kezdtük, vettem ott 3 Puffo koktélt, isteni finom volt, de semmi hatása nem volt. Volt a zenegépben Nemo, le is kértem jól. :D
A klubban találkoztam Hápával... na az érdekes volt. Nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy ő valójában nem utál minket, mi pedig azt hittük. És emiatt mi is utáltuk. :) Szóval ezt megbeszéltük, bocsánatot kért az anno fejünkhöz vágott hülyeségek miatt. Kíváncsi vagyok, Annának mit fog mondani eme találkozásról. :)
Jah és találkoztunk Dési Tomival! :) Épp elment mellettem, de én jól megrángattam, igaz fél percbe telt míg észrevett, de észrevett. :) Kicsit már be volt rúgva. :D Mondtam, hogy megvan a Brownfield, és hogy majd megnézzük őket valahol. Nagyon örült neki! :)
Tegnap este meg felmentünk körhintázni. :)) Tök hideg volt, odafagytunk a hintához, de csináltunk képeket. :) Végig olyan félelmem volt, hogy leszakadok és kirepülök a francba. Kiskoromban nem féltem ettől, csak most. Hülye vagyok. Hogy feledjük félelmünket, énekeltünk. :D
Utána Annuval meg Demeter Nórival elmentünk és vettünk egy pizzát, amit végre kipróbáltam sörrel. Fujj, nem ízlett.

Hát kábé így volt. Szép volt, jó volt. :)

péntek, március 25, 2005

Argghhh...

Ahhahhahhaaa, megint aludtam vagy 4 órát (se), fáj a fejem, száraz a bőröm, fájnak az ízületeim... utálom az ilyet. Este meg majd nem bírom megnézni a Megafrászt... hmhm.

Tegnap amúgy jó volt. :) Elmentünk a Royalba, ami szűk egy hónapja nyílt, és már most tele volt. :) Sejtettem mondjuk, hogy így a Hatosnak lesz egy kis konkurenciája, de aztán kiderült, hogy nem csórta ám el a vendégeket a Royal, mert éppen tele volt, mikor átmentünk a Hatosba, és mit látunk?... Az is tele van. :)
Amúgy nem rossz kis hely, de annyira nem is jó. Kicsit szűkös, meg hát a tulajok sem rendelkeznek vendéglátós múlttal... már ha a bolti eladó nem számít annak. :) Nem túl gyorsak és rengeteget bakiztak, de amúgy tök aranyosak voltak. :)
Van süti, pia, koktélok, cigizni nem szabad bent, viszont nincs se biliárd, se csocsó, csak egy zenegép. Na még viszonylag vannak benne jó dolgok. Pl. HIM. :)
Ittunk tegnap egy koktélt, valami Rainbow akármi (nem jegyeztem meg), de volt olyan is, hogy "Orgazmus".... :D Hogy a francba lehet így elnevezni egy koktélt?? Mikor Timi vett egyet magának, meg is jegyeztük, hogy Timinek Orgazmusa van. :)
Klubban is voltunk ám, bezony. Densz, zenegép mellett való ácsorgás, ivás, sötöbö. Csináltunk 'fenyképeket' is. :)

Megkérdeztem Pagos Pétyitől, hogy énekel-e a Junkies: Sztárgyár Viárdöwörldverzsön-ben, mert úgy emlékeztem. És aszonta igen. :) Hehe. Igaz, Vörös Andrissal énekel egyszerre, és nem is lehet hallani, de azért ott van! :) Pétyi rulz!!

csütörtök, március 24, 2005

Depressleepy princess

Hümmhümm. Andris naponta gondolkozik ezt-azt a dolgon. De nem baj, így legalább könnyebben tisztázódnak a dolgok.
Nincs annál rosszabb, ha valaki olyan csalódik benned, aki nagyon fontos neked. Istenem. nem érzem magam túl jól tőle. :( Azt mondta, félt. Mármint engem, Mert mindig a szívemre hallgatok, és nagyon érzékeny vagyok, plusz labilis... lelkileg. Lehet benne valami.

Megnéztem az albérletet... egész jó kis kégli, jó tágas, csak a bútorokat spórolták ki belőle... egy csajjal aludnék egy szobában, van ott két ágy, egy pici szekrény, és egy asztal. Hm. Nem baj, két hónapig jó lesz... 10.-éig kell mondanom valamit. Úgyis igen lesz. Csak a 6.-on van... :/ :)
Mindenesetre érdekelt volna a többi lány is, de azok nem voltak otthon.

Jó lenne ha szombat összejönne Dokikával... hm.... :) ::sigh::

Holnap veszek cipőt. Unom már ezt a csizmát így tavaszhasadáskor. :) Sőt, végre elmegyek a varrónőhöz. Este pedig névnapi páréj. Muhaha. :)

szerda, március 23, 2005

Shine

(SHINE), IT FIRED HIS IMAGINATION SO FAR
AND HE GAVE RISE TO HOPE
(SHINE), THIS TRUE RING OF CONVICTION WILL LEAVE A SCAR
(TO) THE DANCER ON A ROPE
(SHINE), SO WHERE`S THE DIFFERENCE BETWEEN MAN AND MACHINE?
AND WHO WILL DRAW THE LINE?
(SHINE), THE GAME IS WORTH THE CANDLE, ALWAYS BEEN
MAY ALL THE WAYS THEN SHINE...

Ez itten Edenbridge. :) Naggyyonn jó szám.

Fáj a hátam :((

kedd, március 22, 2005

Óriásikőpuffanás

Az a bizonyos kő legurult a szívemről. Andrissal megbeszéltünk mindent, továbbra is szeretjük egymást, közben pedig haragszik rám. :) De nem baj, megérdemlem. Olyan aranyos volt ma is. Remélem így marad a dolog.
Nem érzem jól magam... lehet beteg leszek. :(
A két hónapos idegeskedés miatt most kijött rajtam a létező összes pattanás. Randa egy fejem van most. De nem érdekel. Muhaha. Különben is megkaptam valami elmétől a Depi vk-ban, hogy csúnya vagyok. :D Jajdejójajdejó, szénsavmentes kakaó.
Készülő névnapi vacsorám illata száll felém... hihi :DD Két napja nem ettem szinte semmit, csak ímmel-ámmal. Éééhes vagyook!!

Jahm és Dr.Eher, szeretlek! :)

vasárnap, március 20, 2005

Egyik szemem sír, a másik nevet

Egyrészt nagyon boldog vagyok, mert nagyon szép hétvégém volt... :) Ha rágondolok, beleborzongok... szeretlek Dr.Eher! ::love::

Másrészt nem vagyok boldog... Baba miatt... :( Rettenetes érzés hogy fájdalmat okoztam neki, pedig szeretem... de... elmúlt... ő még adna esélyt, még így is!! Huha. Nemtom. :(

csütörtök, március 17, 2005

Tájtöl

Sajna ma este Lacus nem tud jönni, úgyhogy nem Royal-ozunk. Pedig jó lett volna... rég láttam már azt a kis mamakedvence fejét... :)) ::love:: Csak Mónika beteg és vele lesz egész éjszaka. Majd tavaszi szünetben találkozunk.
Viszont a klubba mindenképp megyünk. :) Múlt héten olyan jó volt, hogy kedvem lett megint klubozni. :) Jön megint Matyi is, sz'al lesz majd kivel beszélgetni. Persze nem csak vele. :) És ott lesz Kata, kíváncsi leszek milyen állapotban lesz... :)
Áááá Pál Tomi van a Danubiusban... ::love:: Szép hangja van.

Arra ébredtem hogy fáj a gyomrom. Most már elmúlt szerencsére... : / Még mindig fáj a szívem... hmhm. Life is not easy. Morr.

Holnap fórumtaliiii!! :) Igaz, alig van pár ember, akiknek örülnék... A szokásos banda alig fele lesz ott. Mazsi sem teszi tiszteletét! ::crying::
Na nem baj...

vasárnap, március 13, 2005

"Végtelen út"

Jah, tegnap Pál Tomit lökték ki a Megafrászból... >:( Ez nem ér... miért nem megy a Boogie vagy az Ádám?...
Andris nem írt még emilt, se sms-t se semmit... nem szeretem mikor ezt csinálja... :(

szombat, március 12, 2005

Patika :)

Annuval a Patika zenéjét hallgattuk... húú, hogy az milyen jó! Milyen régen hallgattuk... hány éve lehet már?... Annyira jók a dalok, a hangulatuk, az előadók... Kaszás Attila (tündérpofa ::love::), Koltai Robi, Somló Tamás... áá, annyira jó! :D Van az a szám, hogy Vigyázz rám, na azon összevissza szorult a szívünk... :) Hüpp.
Most megy a Megasztár... tökjó hallgatni ezeket az LGT dalokat is... Esztike feje szokásosan irritál... brrrr.

péntek, március 11, 2005

Buláj

Na, tegnap teljesen jó esténk volt. :) Nem vártam. Először is: összegyűltünk páran a Tekében, és biliárdoztunk egy jót. Na az vicces volt... :) Voltak egész jó pillanataim... mior két golyót is benyomtam egymás után például... :D
Szóval, abszolút jó hangulatban csúsztunk át a klubba. Kurva hideg volt :( , de hát istenem... jövő héttől jobb időt mondanak... ::think::
Na, a klubban Timiék bementek táncolni (pár percig én is bementem, de aztán rájöttem, hogy ez így józanul nem nekem való :), úgyhogy inkább kijöttem venni itókát. Hogy a klubban milyen szar az anyag (boroskóla:))! Igaz, a klub nem híres arról hogy drága pénzért még jó piát is adjon...
Találkoztam Matyival, Annu osztálytársával, akit felvettek a kőbányai zenesuliba, és arról beszélgettünk, meg a zenéről, ilyenek. Tök jó volt. :)
Volt ott pár rákenróltestvér :), akik közül az egyik bebizonyította, hogy vannak még rendes (és részeg:)) emberek.
Szóval most nagyon jól éreztem magam... ritkán vannak ilyen jó bulik...
Tegnap délután meg megnéztem az Alíz Csodaországban-t. :) Annyira jó az a rajzfilm! Csomót röhögtem rajta, pedig régen nem... hehe. :)

péntek, március 04, 2005

Hehehe :)

Tegnap ugye átmentem Annához, hogy kivegyünk valami filmet. Elindultunk, de előtte bementünk a büfébe és ettünk egyet. Aztán, miután jól becsomagoltattuk a somlóit, mennénk be a tékába... zárva. Oké, a másik biztos nyitva lesz. (Igaz, közben már fontolgattuk, mi lesz, ha mégsem.) Persze nem volt nyitva. Eh. Najó, hazamentünk Annáékhoz, mondtam neki, hogy kotorjon elő valami jó filmet, nekik biztos van. Így sikerült megnézni a Kegyetlen Játékokat. Jó kis film.. érdekes. :) Aztán ideadta a kulcsot mára, ma reggel meg telefonál, hogy a kulcscsomón rajta volt a lakáskulcsuk is, és ő most be van zárva otthon, menjek és engedjem ki. :DD Hát azt hittem lehidalok! Így hát már fél 9 körül "Szabadítsuk ki Annát" akcióba kezdtem. :) Jót röhögtünk.

Hmmm

Úgy utálom hogy címet kell adni, azért sem adok. :P
Tegnap nagyon jót beszélgettem Jankuccal :)), fel is vett a linkjei közé, és mivel így valószínűleg olvas, üzenem: ::hug::! :)
Nemsoká jön Timeja és jól befesti a hajam. Remélem jól dolgozik. :) Ha nem, nem kap borravalót. ::grin:: Nem mintha egyébként kapna, höhö.
Holnap meg megyek Marcsihoz, és jól megtépi majd a frizum. Remélem nem lesz túl extrém fejem, mert azt nem szeretném, de kell egy kis frissítés. Délután pedig találkozok valami hülyével. :))) (::hug::)
Remélem Anna tényleg nem sértődött meg... : /