Kellemes Húsvét
Ez egy nagyon korrekt kis Húsvét volt. Nem locsoltak meg, csak mindössze 3-an, voltak jó bulik, kaja, pia, körhinta. :)
Szombaton Marcsiéknál voltunk. Este jött Berci is, és leültünk az étkezőasztalhoz inni. :) Én ugyan nem ittam, de a többiek nyomták rendesen. Marcsi benyomott magába vagy 6 Jägert. :) Meg Kindertojást bontottunk, raktuk össze a hülyeségeket. Másnap délben meg Edóval eszperentéztünk. :D Xarrá nevettük magunkat. ("Gyere, tedd le kerek feneked eme helyre, de ne rendetlenkedj, mert megfejellek!") Kaptam pénzt névnapomra, de vissza is adtam :)), hogy majd Marcsi kifizesse belőle a parfümöt nekem. Dejóleszdejólesz! :D
Vasárnap este meg úgy terveztük, hogy elmegyünk, megiszunk valamit, és megyünk haza. Erre kikötöttünk a klubban, és 4-ig maradtunk. :) Megnéztük Gáspár Lacit is. :) Nem playback-kelt, és még egy gitárost is hozott magával.
A Royalban kezdtük, vettem ott 3 Puffo koktélt, isteni finom volt, de semmi hatása nem volt. Volt a zenegépben Nemo, le is kértem jól. :D
A klubban találkoztam Hápával... na az érdekes volt. Nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy ő valójában nem utál minket, mi pedig azt hittük. És emiatt mi is utáltuk. :) Szóval ezt megbeszéltük, bocsánatot kért az anno fejünkhöz vágott hülyeségek miatt. Kíváncsi vagyok, Annának mit fog mondani eme találkozásról. :)
Jah és találkoztunk Dési Tomival! :) Épp elment mellettem, de én jól megrángattam, igaz fél percbe telt míg észrevett, de észrevett. :) Kicsit már be volt rúgva. :D Mondtam, hogy megvan a Brownfield, és hogy majd megnézzük őket valahol. Nagyon örült neki! :)
Tegnap este meg felmentünk körhintázni. :)) Tök hideg volt, odafagytunk a hintához, de csináltunk képeket. :) Végig olyan félelmem volt, hogy leszakadok és kirepülök a francba. Kiskoromban nem féltem ettől, csak most. Hülye vagyok. Hogy feledjük félelmünket, énekeltünk. :D
Utána Annuval meg Demeter Nórival elmentünk és vettünk egy pizzát, amit végre kipróbáltam sörrel. Fujj, nem ízlett.
Hát kábé így volt. Szép volt, jó volt. :)

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home